Életrajz

Polyák Lilla, énekes, színésznő

Polyák Lilla 1976-ban született Győrben. 17 évesen költözött Budapestre, és a Madách Imre Gimnáziumban fejezte be a középiskolát. Érettségi után egy évet töltött a Győri Nemzeti Színházban, ahol felfigyeltek hangjára, és rábízták a Kölyök szerepét a Padlás című musicalben. Tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai tagozatán folytatta, ahol 1999-ben szerzett diplomát Horvai István és Máté Gábor növendékeként. Már a Vígszínházban töltött gyakorlata során főszerepet kapott, ő alakította Dorothy-t az Óz, a csodák csodája című előadásban.

Közvetlenül a diploma megszerzése után külföldön kapott lehetőséget, a Theater an der Wienben a Mozart! című musicalben alakította Waldstätten bárónő szerepét. Ezt követően turnézott az Abba Tribute és a Rockin’ című zenés előadásokkal, majd ismét Bécsben játszott a Moby Dick című produkcióban.

A 2001/2002-es évadot már a Madách Színház Anna Karenina című előadásának címszereplőjeként kezdte, az Operettszínházban pedig rendszeresen játszotta Sissy szerepét a Lévay-Kunze szerzőpáros egyik legnépszerűbb darabjában, az Elisabeth-ben. Szintén ebben az évadban szerepelt Pécsett és Debrecenben a Kabaré Sally Bowles-aként és a Valahol Európában Évájaként.

2003-ban a Budapesti Operettszínház is bemutatta a Mozart!-ot, amelyben ismét Waldstätten bárónő szerepét ölthette magára, és ez évtől kezdve lett állandó tagja a színháznak. Első gyermeke születése után 2004 decemberében állt újra színpadra. Az Operettszínházban továbbra is játszotta Waldstätten bárónőt és Capuletnét a nagy sikerű Rómeó és Júlia című musicalben. 2005-ben ő alakította Madame de la Nagykomódot A szépség és a szörnyetegben. Ugyanebben az évben a Madách Színház Volt egyszer egy csapat című produkciójában Christine-t alakította. 2006-ban az Operettszínházban a Rudolf – Az utolsó csók című musical világpremierjén Rudolf feleségét, Stefániát játszotta.

2007-ben

munkásságát a szakmai zsűri Gundel-díjjal jutalmazta. 2008-ban, második kisfia születése után, a Dajka szerepében új feladatot kapott a Rómeó és Júliában. Ugyanebben az évadban mutatták be Webber József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicalét, amiben a Narrátor szerepét alakította. 2009-től a Tó úrnőjét játszotta a Madách Színház Spamalot című, humorral teli produkciójában, majd 2010-től az Operettszínház új darabjában, a Rebeccában alakította az őrült házvezetőnőt, Mrs. Danverst. 2010-ben a Madách Színházban is új feladatot kapott, Mária Magdolnát játszhatta a Jézus Krisztus Szupersztárban. 2010-2020 között rendszeresen turnézott német nyelvterületen az Operettszínház nagysikerű Disney-musicalével, A szépség és a szörnyeteggel. 2011-től a Madách Színház Csoportterápia című produkciójában Natasát alakította, majd 2012-ben két újabb szerepet kapott a zenés teátrumban: Kozmutza Flórát keltette életre az Én, József Attila című zenés előadásban, és ő játszotta Mary Poppinst, a világhírű Disney-szuperprodukció címszerepét is. 2016-ban az Operettszínházban is új szerepben állt színpadra: Marie Antoinette-ként, a musical magyarországi bemutatásakor.  Még ebben az évben, a Houdini – Varázslatos musical bemutatóján a híres bűvész feleségét, Besst alakította. 2018 őszén a Budapesti Operettszínház nagyszabású István, a király című előadásában Sarolt szerepében láthatta a közönség.

2020-tól a József Attila Színház 9-től 5-ig című produkciójában Violet karakterét alakította, a Kecskeméti Katona József Színházban pedig 2021 óta újra Elisabeth szerepében láthatta a közönség.

2016-ban

Magyarország egyik legnézettebb műsorának, a SztárbanSztár 4. évadának egyik versenyzője volt 8 adáson keresztül. 2019 őszétől pedig két évadon át minden este találkozhattak vele a TV-nézők a Mintaapák c. sorozatban.

Énekesnőként is szép sikereket tudhat magáénak, számos mese betétdalát énekelte, és több musical CD-n is közreműködött. Énekesi karrierjének fontos állomása volt, mikor 2008-ban megnyerte az M1 Csináljuk a Fesztivált című műsorát a világhírű Woman in Love című dal előadásával. Volt férjével, Homonnay Zsolttal két közös lemezük jelent meg. A Ketten című albumot 2009-ben adták ki, és hamarosan aranylemez lett. Második lemezük 2010-ben jelent meg Két szív címmel. 2013-ban az EurovíziósDalfesztivál nemzeti dalválogatójában Valami más című dala a középdöntőig menetelt, 2014-ben pedig a Karcolás c. sláger került a legjobb 30 dal közé. 2021 őszén Maradj címmel újabb saját dallal rukkolt elő. 2014-ben megjelent első válogatás-szólóalbuma, Most és mindörökké címmel. Eddig 5 hangoskönyv látott napvilágot az ő felolvasásában.